Szombaton reggel egy perccel hat előtt ébredtem. Kinyitottam a szememet, ránéztem az órára, kezembe vettem a telefont, az ébresztő ekkor akart megpittyenni. Kinyomtam és ismét gyermeki csodálattal ismertem fel, hogy az ember egy olyan különlegesen összerakott dolog, ami képes arra, hogy szinte a műholdas órák pontosságával egyszerre ébredjen. Sokszor megesett ez már velem, főképp olyankor, amikor nagyon tudatosan készülök valamire.
Erre a napra már fiatalkorom óta vártam. Motorral elmenni Zakopanéba. Persze kölyökkoromban még az is nagy kalandnak számított, hogy a Kékestetőre felmenjek a 125-ös ETZ-mel. Tavaly már komolyan terveztem Zakopanét motorral, de akkor nem jött össze. Most viszont végre elindulunk két barátommal, Zolival (Yamaha MT-09) és Pistivel (BMW R1250R). Két szinte vadiúj motor volt a társam, én pedig egy jó öreg 25 éves Honda CB400SuperFour nyergében szándékoztam meghódítani a Tátrát. A motorok értéke: 6.5M, 4.5M, 0.5M, csak hogy az arányokat (erőviszonyokat) érzékeltessem. Lóerőben mindegyik motor több mint a duplája az enyémnek. Debrecenben találkoztunk egy benzinkútnál nyolckor, megtankolt mindenki, ellenőriztük a guminyomásokat, megbeszétük, hogy odaúton a megállók hol lesznek kb, majd elindultunk az enyhén hűvös szeptember végi időben a 35-ös úton Dobsina felé. Az első megálló Tiszaújváros, majd Miskolc után Aggtelekig néhány rázós szakasz amin túl kellett lenni. Aggteleknél ismét tankoltunk és a kovetkező megállónk már Dobsina előtt a Dedinky-tó volt (Imrikfalvi víztározó a magyar neve).
Itt picit szemerkélt az eső, de szerencsére semmi komoly csapadék egyelőre, eddig nagyon szép utunk volt. Ahogy átjöttünk a határon nagyon jót motorozhattunk a Pelsőc - Csetnek szakaszon át. A forgalom is kicsi volt, bár motorosokat láttunk gyakran. Szép tájak, jó utak, szeretek Szlovákiába átjárni motorral.
Időközben kezdtünk megéhezni, már elmúlt dél. Be akartunk menni az út mellett egy étterembe, de mint kiderült aznap minden üzlet és vendéglátóhely zárva volt a környéken, mert ezen a napon épp választásokat tartottak a szlovákoknál. Végül pár kilométerrel arrébb, Dobsina után nemsokkal Vernár előtt a Ranc Pod Ostrou Skaolu vadnyugati csehójában tudtunk megebédelni.
Örülök, hogy megismertük ezt a helyet, mert az étel nagyon jó volt, kedves a személyzet, gyorsan kihozták a rendelést, finom volt és nem is drága. Minden arra utazónak ajánlom őket, megéri betérni hozzájuk. Ebéd után kényelmes tempóban indultunk tovább, még időben voltunk bőven.
Poprádig jó utunk volt, ott azonban elkezdett esni az eső. A radar is mutatta, hogy ezt most nem tudjuk elkerülni, ha még világosban szeretnénk elérni a szállásunkat Zakopanéban. A többieknek volt esőruha, felvették, én meg esőruha híján naivan bíztam benne, hogy el fog állni hamarosan. Nos, nem állt el. Legalább egy szemeteszsákot húztam volna magamra. Ráadásul még lett is volna nálam, bekészítettem még jóval indulás előtt a dobozba. Persze ott akkor ez nem jutott eszembe. Zdiar-nál már meg sem álltunk, mert a pazar kilátásból úgysem láttunk volna semmit, ott már javában szakadt.
Mire Zakopanéba értünk, addigra teljesen bőrig áztam, ráadásul a hőmérséklet maximum tíz fok körül lehetett. Szó szerint vacogva szálltam le a motorról. A szálláson majd egy órán keresztül ültem a forró fürdővízben, majd kellemes esti hajszárítózás következett. Nem az én hajamat kellett szárítani, hanem a felszerelésemet. Kb hajnali egyig fújtam a csizmát, a kabátot a kesztyűt és a sisakot. Szerencsére a többi ruhából volt nálam a dobozban száraz.
Az éjszaka elállt az eső, reggelre már szép idő várt bennünket, hogy megkerüljük a Tátrát. A szállásunk fent volt a Gubalowka oldalában. A teraszunkról csodás kilátás nyílt a Tátra vonulataira. A szállásunk kb 1100m magasan volt, magasabban voltunk mint a Kékestető.
Korábban már jártam Zakopanéban többször, de akkor még nem motorral. Amikor első alkalommal felvonóval feljöttem a Gubalowkára, akkor láttam, hogy a fent sétáló emberek között néha motorosok mennek át. Akkor még irigykedve néztem őket, elképzeltem, hogy egyszer a Gubalowka gerincén én is végig fogok menni motorral. Ez most reggel megtörtént, a szállásunkról pont itt a gerincen vitt tovább az utunk. Amíg az alábbi fotót készítettem addig a többiek vettek pár hűtőmágnest, csecsebecsét, én meg próbáltam keresni egy síruhás boltot, hogy egy melegebb nadrágot tudjak venni, mert a tartalék farmeremen átfújt a szél. Végül lent a Krupowki felvonó felőli végénél találtunk egy vadászboltot ami vasárnap is nyitva van, így sikerült meleg ruhában elindulni a Tátra körútra.
A Tátra megkerülése nem véletlenül legendás útvonal. Kocsival is jó lehet végigmenni rajta, de motorral igazán pompás. A forgalom kicsi, a kanyarok és az út vonalvezetése élvezetes. Egészen biztos vagyok benne, hogy ezt az utat a szlovákok direkt motorosoknak csinálták. Tempós kanyarok, jól tartható ívek, belátható szakaszok mindenhol végig. Nincsenek hosszan beragadó záróvonalak, az út érezhetően biztonságos, nagyon jól motorozható.
A Liptószentmiklósi tónál tartottunk egy kis pihenőt, majd a hegyoldalban tovább motorozva felmentünk a Csorba-tóhoz. Nagyon szép hely, először jártam ott ezen a hétvégén. Meglehetősen hideg volt a tónál (és rengeteg ember). Ahogy az esőruhát sem vettem eléggé komolyan, azt az aprócska tényt is elfelejtettem, hogy a Csorba-tó 1346m magasan fekszik,így teljesen más a klímája mint amit a telefonos applikációk mutatnak. Ezen a kellemes napsütéses vasárnapi napon ott fent jó ha nyolc fokig kúszott a hőmérő higanyszála. Megebédeltünk a tó partján egy étteremben, közben a felhők is felszálltak, így elénk tárulhatott a tavat körülölelő hegyek fenséges panorámája.
Kissé ekkorra már kezdett felmelegedni, de igazán jó csak akkor lett a hőmérséklet amikor leértünk Poprádhoz vissza a 20 fokba. Azt már végre ismét kellemesen melegnek éreztem.
A hazaút Kassáig a szlovák autópályán vezetett, majd Sátoraljaújhelynél jöttünk át Magyarországra. A Bodrog mellett jöttünk le Tokajig és Nyíregyházán keresztül haza. Este hétre értünk vissza Debrecenbe, még a sötétedés előtt épp úgy, ahogyan azt elterveztem. A teljes út kb. 800km volt nagyon jól motorozható kellemes utakkal. Köszönöm az utitársaimnak, hogy velem tartottak, remélem ők is jól érezték magukat. Az utat a ZANE systems GPS nyomkövetőjével trackeltem, ami egyúttal riasztóként is vigyázott a motoromra amikor épp parkoltam vele. A képeket amiket a blogba raktam ezen az úton készítettem. Most pedig megyek és veszek egy esőruhát, hogy legközelebb legyen nálam.
