Tavaly szeptemberben már megcsináltam egy hasonló túrát, akkor három motorral voltunk. Most hét motorral vágtunk neki az útnak, ketten közülünk utassal. Az útvonal leírásával a célom élménybeszámoló, kedvcsináló motoros Tátra túrákhoz főképp azoknak akik még nem jártak erre.

Az előkészületek és az indulás:

Létrehoztam egy messenger csoportot kb. egy héttel az indulás előtt, itt meg tudtuk beszélni a legfontosabb tudnivalókat. Szállás befizetése, indulás, útvonal, megállók. Szombaton nyolckor indultunk Debrecenből. Pontos volt mindenki és felkészült.

Az odaút:

Pályán mentünk a szlovák határig, csak egyszer álltunk meg Miskolcnál. A pályán volt több terelés is, de összességében nagyon jól lehetett haladni, az időjárás is szép volt. A szlovák oldalra átérve rögtön lementünk az első kijárónál a pályáról. Forgalommentes kanyargós úton (3302) tudtunk tempósan haladni Buzitán keresztül a 16-os útra, hogy azon mehessünk tovább Rozsnyó irányába. Megtankoltunk egy Slovnaft-nál, itt letört Zsuzsa baloldali lábtartója. Janó ezt zseniálisan megjavította pár perc alatt. A hátsó lábtartót átszerelte előre. Mivel nem pont ugyanaz a méret és lötyögött volna, egy villáskulccsal és pár kábelkötegelővel fixálta a helyzetet. A javítás olyan jól sikerült, hogy a hátralévő több mint 800 kilométert kifogástalanul kibírta.

Megálltunk félúton az Áj völgyében a község feletti dombon elhelyezkedő kis temető szélén, ahol a törött szárnyú lelőtt angyal monumentális szobra áll. Ez egy kellékként szolgált, amelyet a híres hollywoodi kasszasiker Az ellenséges vonalak mögött (2001) forgatása után hagytak itt. A szobor az izgalmas utolsó jelenetben jelent meg Owen Wilson közreműködésével. Napjainkban népszerű turisztikai látványosság, már az odavezető útról messziről lehet látni. A szobor bent a temetőben található, kint az utcán lehet parkolni. Kisebb malőr itt is történt, a parkolóhely keresése közben Laciék dőltek el a motorral a temető melletti murvás emelkedőn. A temetőben csak magyar sírokat láttam, rendezett kis falu Áj, helybeliekkel nem találkoztunk. Nem akartuk húzni az időt, ezért nem mentünk tovább az úton a vízesések fele, hanem indultunk tovább Krasznahorkának. Az útról nagyon szép kilátás tárult elénk mindkét oldalon, majd Krasznahorka előtt az utolsó tíz kilométer szép szerpentines volt. Krasznahorkaváralján a vár mellett elhaladva a pompás 549-es úton mentünk fel pár kilométeres szakaszon belül több mint ezer méter magasra, hogy aztán szerpentines fordítókon keresztül mehessünk tovább a völgyben a kis bányászfalvakon át Igló irányába.

Svedlér után Óvíz előtt a régi vasúti viadukt előtt pihentünk picit. Amíg a szendvicsünket megettük épp akkor is jött rajta vonat. Következő megállónk már a Tátrában lesz.  Igló után kiérve a nyílt terepre megpillantom baloldalban a Tátrát. Lenyűgöző látvány, csápolva integetve mutatom a többieknek, hogy merre kell nézni, mintha ők maguktól nem látnák.

Igló és Poprád között egy keveset mentünk az autópályán, majd fent a Tátra oldalában a Zár utáni sípályánál álltunk meg lenyűgöző fotókat készíteni. Finom kávét ittunk a felvonó melletti büfében és úgy döntöttünk kihagyjuk Dunajecet, Zakopane fele megyünk tovább. Az odaútnak azt az utat választottam, ami Lysa Polana-n keresztül Cyrhla felől visz be bennünket. Átmentünk a városon, sikeresen végigkísértünk a végén egy lovashintót is néhány kilométeren át. A záróvonalak miatt jelentős kocsisort tudnak a turizmusból élő lovasfogatok okozni Zakopanéban. Innen az utunk a Gubalowka gerincére vezetett, ahol a szállásunkat kerestük meg.

A szállás:

Nagyon kedves a hölgy aki a Mala Bawariában fogadott bennünket. Tavaly is itt szálltam meg, idén sem bántam meg hogy ide foglaltam. Itt is meredek murvás úton kellett lejönni a Gubalowka utcáról párszáz méteren, szerencsére senkinek sem okozott gondot. A tulajnak amikor mondtam, hogy elég meredek utak vannak itt a ház körül a végén, csak annyit mondott rá: ez a Tátra, itt ilyenek az utak. Ők hozzá vannak szokva. A kilátás pazar a teraszról, az épület elől, mindenhonnan. Csiripelnek a madarak, fent vagyunk több mint ezer méter magasan. Ma este magasabban alszanak a motoraink (és mi is) mint Magyarország legmagasabb pontja. A levegő tiszta, nincs forgalom, zajok, pompás hely. Elfoglalta mindenki a szobáját a faházakban, aztán a csapat egyik fele gyalog egy csapáson a másik fele pedig az úton körbe motorral indult le a városba.

Egy este Zakopanéban:

Orsiék úgy döntöttek gyalog mennek le a hegyről. A lefele út elég kalandos volt, mert az ösvény amin elindultak lefele tele volt mindenféle akadállyal: köves részek és kidőlt fák váltogatták egymást. Egy tisztáson egy olyan faházhoz értek, aminek a fala Krisztust ábrázoló képekkel volt tele. Nem találkoztak senkivel a háznál és igazából bár konkrétan semmi oka nem volt, mégis arról számoltak be, hogy a szent képek ellenére is nagyon furcsa misztikus hangulata volt az egész környéknek. A hegyről a városba leérve a Krupowkin néztek körül. Volt itt minden mint a búcsúban: bronzember, cukorkashop, üvegpaloták, üzletek sokasága, nyüzsgő turisták tömege. Itt vacsoráztak meg, majd a csapat egy része taxival jött vissza a szállásra, a kemény mag pedig gyalogosan túrázva hódította meg a Gubalowkát. Ezzel ők azt hiszem le is dolgozták a vacsorát, hiszen besötétedett mire felértek.

Ezalatt közben mi Zsuzsiékkal motorral mentünk le, tankoltunk, vacsoráztunk mi is, majd én még kerültem egyet a városban és a környéken. Végigmentem motorral fent a gerincen, megálltam az este már néptelen felvonóállomásnál fagyizni majd a szállásra vissztérve sörözés mellett vártuk a sötétben hogy mikor érnek vissza Orsiék.

A Tátra megkerülése:

Reggel kilenckor ismét pontosan indultunk. Laza motorozás, fegyelmezett csapat? Nem rossz kombináció! Laci jelzi az induláskor, hogy neki tankolni kell hamarosan. Na az gond, mert a Tátra körül nem sok benzinkút van Liptószentmiklósig, lefele meg nem kellene bemenni vissza a városba, az plusz félóra garantáltan már reggel is.

Jani nézett navigáción benzinkutat ami nagyjából útbaesik, így kb 10km kerülővel sikerült megoldanunk a Tátra előtt a tankolást. Mára már nagyon mondja az időjárás az esőt. A benzinkúton még süt a nap, de a hegyek közé érve borult felhős időben megyünk belefele a Tátrába. Kellemesen "nem meleg" idő van, egy csepp csapadék sem esik szerencsénkre, fantasztikus úton motorozunk a Tátra körül az 584-es Tátra körúton. Ez az út egy csoda! Aki még nem járt erre, ne hagyja ki. Aki már járt erre, az pontosan tudja miről beszélek. Tempós ívek, széles és jó minőségű biztonságos út végig. Kicsi a forgalom, jók a kanyarok, ezért az élményért megérte eljönni idáig, a kilátás, a táj pedig elmondhatatlanul szép.

A Csorba-tó:

Felfelé haladva egyre hidegebb van, de még mindig kellemesnek mondható. Útközben van egy kis kondenzációs csapadék de minimális, fent nem esik, süt a nap. Újabb malőr: belénk állnak a parkolóőrök. Amíg páran összeszedjük a zlotyinkat és eurónkat (kártyával nem lehet fizetni) addig Orsira rendőrt hív a parkolóőr, amiért járdán akart parkolni. Ezek szerint Szlovákiában nem lehet járdán parkolni motorral? Vagy csak a Csorba tónál tilos? Nem tudjuk, de a sajátos "vendégszeretetük" most nem esett jól. A csapat egy része azért még felment a tavat megnézni, a felhők hol eltakarták, hol felfedték a hegycsúcsokat, pazar látvány. 

A hazaút az 533-ason:

Robi javaslatát megfogadva Igló-Veszverés útvonalon jöttünk hazafele. Nagyon jó az 533-as mindenkinek ajánlom, még egynapos szlovák utakban is kiváló. Sok-sok kanyar, jó út. Igló után beöltözünk esőruhába mert előttünk rettenetesen be van borulva és a radar is megerősíti, hogy át fogunk menni rajta. Innentől kezdve legalább harminc kilométeren át kergetjük a zivatart, gőzölgő vizes aszfalton, ködben és felhőkben megyünk a hegyek között míg a végén egy kis esőn is átmegyünk, nem vészes. Közel ezer kilométeres túrán jó ha negyven kilométeren mentünk esőben ezen a szakaszon, a többi végig tiszta volt. Úgy gondolom, a mai bolond időkhöz képest kegyes volt hozzánk az időjárás. Tornalja felé nem kell bemutatnom az utat, haladós és jó. Itthon pedig az M30-tól kezdődő pályázás előtt még az új 260-as út okozott kellemes meglepetést Kazincbarcika-Bernete-Sajószentpéter elkerülésével. A tervezett időpontban, 18 órára értünk haza, ekkora túrán ez nagyon patent lett a végére. 

Szép időnk volt, nagyon szép helyeket láttunk, csodálatos embereket ismerhettem meg. Köszönöm mindenkinek, hogy velem tartott ezen a hétvégén.

Meghirdettem az egynapos motoros túrázós csoportunkban kis hétvégi túránkat a szokásos módon a hét közepén. Valamit ki kellett találni, hogy merre fogunk menni. Miskolc-Eger lett kijelölve. Reggel találkoztunk a megbeszélt benzinkúton Debrecenben, megnéztük az időjárást a windy-n, azt mutatta a Kecskemét felől Heves irányába jön felfele a zivatar. Ezt inkább szerettük volna elkerülni, újratervezés: legyen akkor Élesd, Románban nem esik.

Szokásos útvonalon indultunk: Margita-Feketeerdő-Élesd

A határon átfele menetben akkora sor volt, mintha mindenki itt és most menne át a Torockói összetartozás napjára. Kivártuk sorunkat, én Balaton szeletről gondoskodtam és pogácsáról, Zoli a kedves szokásához híven most is szendvicseket csinált mindenkinek előző este, szóval simán megkajáltunk mire átjutottunk a határon.

Feketeerdőn a vízesésnél álltunk meg, amikor cseperegni kezdett az eső. Visszamentünk kb egy kilométert, ott volt egy büfé, micset ettünk. A végén felét forinttal, felét lejjel fizettem, mert nem fogadtak el kártyát a büfében az erdő közepén. Mondjuk ezen nem is csodálkozom, mivel ott egy mákszemnyi térerő sem volt. Odakeveredett közben Élesdről egy marék politikus három kocsival. Szórólapokkal járkáltak, még az erdőben a fáknak is osztogatták a kopogtatócédulákat, nagyon véghajrában vannak az európai parlamenti választások náluk is! Az egyik képviselő Bonizs Csaba magyar származású, vele beszéltünk pár szót. Amikor mondtam neki, hogy kabai vagyok, akkor bemutatott Sebastian Bradea-nak, aki a polgásmester jelöltjük. Kaba ugyanis Élesd testvérvárosa.

Mire megkajáltunk, addigra kisütött a nap, szuper időben mentünk le Élesdig. Az 1H-n Feketeerdő-Élesd között egyetlen kocsival sem találkoztunk. Élesden Belényes fele akartunk menni Tomnateken át, de Laci azt mondta előtte még megmutatja nekünk a Sebes-Körös gátját Élesd alatt Alsólugosnál.

Ezen a helyen fel lehet menni motorral a töltésre. A következőképp találod meg: Élesd után az egyesen mégy Nagyvárad felé. Elhagyod Alsólugost (Lugasu De Jos), lesz egy bekötőút balra a töltés irányába, az van a táblára írva hogy Che Lugasu. Először betonút, elkanyarodik a töltés szélére és köveken motorral is fel lehet menni a gátra. Fent volt egy gátőr, azzal Zoli elkezdett beszélgetni. Nem tudom hogyan csinálta, mert az öreg gátőr nem tudott magyarul, Zoli meg pontosan olyan szinten beszéli a román nyelvet mint én (spoiler: sehogy). Nem értettem pontosan mi történt, de felhívtak valami közös ismerőst. Zolinak mindig mindenhol kerül valami ismerős :-)

Szép innen a kilátás a víztározókra és a környező hegyekre.

Innen már láttuk azt is, hogy hazaúton komoly égszakadás fogja keresztezni az utunkat. 

Azt a stratégiát választottuk, hogy Szentjobb fele jövünk hazafele, mert akkor felfele megyünk az eső előtt, minél később ér utól bennünket, annál kevesebbet kell vizesen jönnünk. Így is lett, Székelyhídig nem is volt semmi számottevő csapadék. Néha a viharos szél elég rendesen billegtette alattam a motort, de a hegyoldalban motorozva szerencsére messziről láttuk csak az esőfelhőket.

Amikor Székelyhídról kijöttünk akkor kapott el bennünket a zuhé. Végülis szerencsénk volt, mert csak a határig az utolsó három kilométeren vert bennünket az eső. Beérve a határátkelőre a határőrök felajánlották a parkolójukat, hogy ott megvárhatjuk amíg csendül az idő. Kb negyedórát kellett várnunk, és tudtunk is indulni tovább hazafele. Ahhoz képest, hogy Debrecenben még diónyi jég is esett, mi viszonylag szerencsésen úsztuk meg ezt a napot és még motoroztunk is egy jót. A csapat hangulatát nem tudta elrontani az eső egyáltalán.

Köszönöm a mai napot barátaimnak: Lacinak, Gabinak és a kislányuknak valamint Zolinak.

Tavasszal olvastam egy motoros túrás csoportban, hogy Józsi túrát szervez Torockóra. Én legtöbbször egynapos túrákra megyek Debrecenből, Torockó pedig ahhoz már kissé kiesik, ezért odáig még egyszer sem merészkedtem az elmúlt években a túrázásaim során. Így aztán úgy döntöttem, hogy jelentkezem ebbe a csapatba. A terv az volt, hogy Újfehértóról indulunk 12 motorral, és Vállajnál átlépve a határt Zilahon keresztül megyünk le Tordáig. Előző este a csapat távolabbról érkező tagjai Józsi szervezésének köszönhetően meg tudtak aludni Újfehértón. Mi páran a környékről csak szombaton reggel csatlakoztunk hozzájuk, Újfehértóról nyolckor indultunk el. A határig kellemes nyírségi tájakon vezetett az utunk. Nagykállón az egykori elmegyógyintézet épülete mellett mentünk el, érintettük a kedvenc máriapócsi gyakorlópályánkat, a Rabócsiring sarkát, majd Nyírbátoron a Báthori Kastély előtt fordultunk Vállaj irányába. Vállajról lehet, hogy nem mindenki tudja, de ide egykor svábokat telepítettek be, és a mai napig őrzik a kultúrájukat. Csodaszép, rendezett kis település. A sváb gyökereket bizonyítja az is, hogy amikor beértünk a településre, az út mellett egyből egy sváb húsbolt volt a bal oldalon. Kifelé menet a határátkelőhöz egy kellemes horgásztó mellett haladtunk el, majd tisztességes kocsisor várt bennünket a határon. Józsi előrement és beszélt a határőrökkel. Előre ugyan nem engedtek minket, de pár perc múlva megnyitottak még egy kaput, így hamar átértünk.

Az utunk első megállója Érsemjén volt, Ady Endre szülőháza. Megnéztük a múzeumként berendezett házat, valamint a döngölt sárral készült földpadlós szülőházat is. Ittuk magunkba a kultúrát és a borszéki vizet, mert már kezdett felmelegedni a napon mindenki. Az elmúlt hetekhez képest forró május eleji nap várt ránk, egyetlen felhő sem volt az égen.

Zilah kb. 60 km-re van innen, a laposföld hívők egyelőre előnyben, csupán néhány taktikás egyenes szakasszal találkoztunk, a Dakarringen egy kör alatt több kanyart találunk, mint Nagykároly és Zilah között. Azonban ez a monotonitás hamar megtört, ugyanis Zilah után nagyon kellemes szerpentin fogadott bennünket az 1F. Kezdett abbamaradni a reggeli ásítozás, jól haladtunk Gyalu felé a főúton. Sok lakott terület van az 1F-en, ez kissé megtöri legalább a viszonylag hosszú szakasz monotonitását. Már kezdtem belejönni a motorozásba, amikor történt egy kisebb megcsúszásom. Nem sokkal az A3 kezdete előtt Pusztatopánál sikerült a kapaszkodón a belső sávban belemennem egy homokkal felszórt hatalmas olajfoltba. Kanyarban bedöntött motorral esélyem sem volt kikerülni, szépen kipenderült alólam a paripa, kb 20-30 km/h sebességgel mehettem a fordítóban, így gyakorlatilag sérülés nélkül úsztam meg az esetet, a motoron is csak a bukócsőn keletkezett esztétikai hiba. Szerencsére a csapat gyorsan reagált, Jani lement integetni az érkező kocsiknak, hogy lassítsanak, míg Tomi segített felállítani a motort. Bementünk a párszáz méterre lévő faluba, Puszatopára, itt az út melletti bolt előtt pihentünk picit, majd folytattuk az utat az A3-asra és az autópályán mentünk tovább Tordáig.

A Tordai hasadék már az autópályáról is szépen látszik ahogy közeledünk, impozáns látvány. Szintén az autópályáról még Torda előtt a hegyek felé nézve kb két óra irányában lehetett látni a Chelie Turzii Monostor épületét a hegytetőn.  Mire Tordára értünk elszaladt az idő (az időátállást sem felejtsük el, egy órával előrébb vagyunk Erdélyben az anyaországhoz képest. Mivel a sóbánya már nemsokára zárt, ráadásul éhes is volt a csapat, ezért az étterem felé vettük az irányt.

Hogy pontosan mit ettem, arra már nem emlékszem, de arra igen, hogy Zsuzsa jóvoltából lehetőségem nyílt megkóstolni a papanasit, ami Romániában valószínűleg nemzeti eledel. Gyakorlatilag túrófánk áfonya öntettel, ötletesen kitalált alakkal. Az alsó fánk lyukas, ebbe van téve a felső kisebb golyó, hogy egy kis hóemberszerű figurát kapjunk. Ezt öntik le az áfonya öntettel. Nekem nagyon ízlett!

Szép és igényes volt az étterem berendezése, kedves volt a kiszolgálás és finomak voltak az ételek. Immár jóllakottan kifejezetten nézelődős tempóban tettük meg a maradék 30 km-t Torockóig, a hegyek között egyre festőibb tájakon.

Torockón szuper volt a szállásunk, pompás kilátással a Székelykőre. Átöltöztünk (ez a második hosszabb motoros túrám, így most tanultam meg, hogy praktikus lenne váltócipőt is hozni ilyenkor, hogy ne motoros csizmában kelljen a faluban sétálgatni este), majd lementünk a főutcára körülnézni. Vásároltunk néhány apróságot, megtudtuk azt is az eladó nénitől, hogy ő maga is motorozik a mai napig, egy Honda Shadow-ja van éppen. Fiatalkorában terepmotorozott, még fent a hegyen is járt motorral.

A szállásunk előtt kint az utcán idős bácsik beszélgettek, leültem én is közéjük és váltottunk pár szót. Kedvesek voltak, magyarul beszéltek, románul nem is nagyon tudtak. Torockón ha románokkal találkoztunk, akkor legtöbbjük turista volt. Az egyik bácsi elmesélte, hogy hetven éves, de eddig életében kétszer volt csak fent a hegyen. Azt mondták, hogy nem nehéz megmászni, egy dologra kell nagyon ügyelni: a kijelölt turistaútról nem szabad letérni. Ha ezt betartja az ember, akkor nem lesz baj.

A központban találkoztunk egy helybéli motoros sráccal, akit kikérdeztünk a holnapi tervünkről, a Transapuseana-ról. Azt mondta, menjünk nyugodtan, ő is éppen onnan jön, a vége murvás lesz, de át tudunk végig menni rajta.

A fenti vályuban régen az asszonyok a ruhákat mosták.

Este finom vacsorát kaptunk a szállásadónktól, kipróbáltuk páran a dézsafürdőt. Megismertem Mátyást, aki nagyszerű srác, és a többiek is mindenki nagyon jó fej voltak.

Másnap reggel kiadós reggeli után megbeszéltük, hogy mi négyen (Zsuzsi, Jani, Tomi és én) a Transapuesanát hódítjuk meg, nem megyünk vissza a többiekkel Tordára a sóbányába. Róluk annyit tudok, hogy elég későn értek végül haza, de voltak a Tordai-hasadéknál is, valamint a 75-ösön hazafelé nagyon szép helyeken jöttek ők is visszafele.

Mi Enyed felé vettük az utunkat. Induláskor megegyeztünk, hogy várhatóan nagyon sok szép helyet fogunk látni, ha kell, lassítunk, de nem állunk meg mindenhol fotózkodni, inkább pupillával fényképezünk. Elindultunk, visítva jól kezdődött a táj sziklafalakkal tarkított kanyargós hegyi utakon. Kb. 10 perc múlva már megálltunk fényképezni :-)

A következő megállónk már fent volt a Transapuesana kilátópontján. Innen a világ végéig el lehetett látni, sőt ha nem lett volna párás a levegő, talán picit még azon is túl. Megérte erre jönni, a képen Tamás öröme mindent elmond! Ismét megállapítottuk, a románok tudnak utat építeni. Méltán fogják ezt az utat román Stelviónak becézni. Kifinomult, élvezetes vonalvezetés, szerpentines és nagyobb ívű kanyarok váltakoznak sok-sok kilométeren keresztül. Fantasztikus kilátás, szénaboglyák, nádfedéllel borított kunyhók, patakok takarták a tájat. Kiválóan motorozható túraútvonal, csak ajánlani tudom.

Az Apuseana végén persze megfizettük a tanulópénzt: a 45 km színtiszta élvezetnek 15 km murvás út lett a vége, ahol kb. 20-30 km/h volt a maximális sebesség. Sebaj, még így is bőven megérte erre indulnunk. Maga az ötlet onnan jött, hogy Facebook csoportokban olvastam nemsokkal a túránk előtt, hogy a Transapuseana pár hete lett átadva. Új út, gondoltam, elsők között ki kell próbálnunk, hogy beszámolhassunk róla a többieknek. Nos, innen üzenem: szuper!

A hazautunk további része sem volt unalmas: Abrudbányánál értünk ki a civilizációba. Tankolás, pihenés, esőnézés, majd a 74A-n át fel a 75-ösre, és a Pádis oldalában Aranyosfő - Vártop - Vaskoh - Belényes, majd a 76-oson még mindig dombos tájakon kanyarogva, de immár főúton Nagyvárad érintésével jöttünk haza. Reggel kilenckor indultunk kinti idő szerint, haza pedig délután ötkor érkeztünk. Fantasztikus túra volt, köszönöm mindenkinek, aki részt vett, és külön köszönet Józsinak a szervezésért.

A vezetestechnikadebrecen.hu egy baráti motoros túrát szervezett erre a kellemes tavaszi napra a debreceni és környékbeli motorosoknak. A gyülekezés az OMV parkolóban volt a Kassai úton. Én már nyolc körül beértem a városba, így legalább maradt időm megtakarítani a tegnapi túránk után a sisakomat, valamint beszélgetni is tudtam a korábban érkezőkkel. Amíg a pleximet sikáltam, közben minden irányból folyamatosan érkeztek a szebbnél szebb paripák. A benzinkút hamarosan megtelt motorokkal, az autósok pedig csodálkozva nézték, hogy vajon mi készül itt. Sok ismerőssel találkoztam, de jópár motorost most ismertem meg. Jó volt a hangulat már az indulásnál is, és szerencsére az időjárás is tökéletes volt.

@zoltanerdei94 @#vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ original sound - Erdei Zoltan

Pontosan a megbeszélt időben indult a csapat, elől Nagy Laci ment a szervező, ő vezette a túrát. az út a Dakarringre hamar megvolt, hiszen a pálya Bocskaikert után van még Hajdúhadház előtt. Az aszfaltról letérve poros földúton lehet bemenni a Dakarringként elnevezett pályához.

@zoltanerdei94 #dakarring #vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ original sound - Erdei Zoltan

Gyakran kijárok gyakorolni a Dakarra, én úgy vagyok ezzel, hogy inkább egy biztonságos pályán tesztelem a motor és a gumi határait, mintsem a közúton. Ennyi motorost egyszerre még sosem láttunk a Dakarringen, szó szerint megtelt velünk a pálya, ezt a fotók is nagyon hűen visszaadják.

Ennyi szép motor és vagány motoros egy helyen valóban impozáns látvány!

Rövid eligazítást tartott először Laci majd a pálya üzemeltetője. Kérdésekre is készségesen válaszoltak, aztán már indult is a csapat az ajándék pályatesztre. Szépen rajzolta mindenki a tudásának megfelelő tempóban az íveket.

Pár kört megtettek a motorok a pályán, majd folytattuk az utunkat Újfehértóra, ahol már vártak bennünket Gulyás Gáborék, hogy ők is csatlakozhassanak hozzánk.

@zoltanerdei94 #dakarring #vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ original sound - Erdei Zoltan

A következő képen én nem vagyok rajta, mert amíg az Újfehértói Városháza előtt elkészült ez a csoportkép, addig én elfoglaltam a helyemet a Zsindelyes Cottage-nél a kanyarban, hogy tudjak majd egy videót készíteni amikor áthalad a csapat előttem.

Újfehértónál összesen 69 motort számoltam meg, valószínűleg ez volt a maximális létszámunk.

@zoltanerdei94 #vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ Bandoleros - Don Omar

Az volt megbeszélve az induláskor, hogy van pár találkozópont ahol megállunk, a többi helyen pedig mindenki a saját tempójában haladhat, akár csatlakozhat a menethez, akár kiválhat belőle. Újfehértó után a kovetkező megbeszélt megálló A Kisvirág cukrászda volt Vámospércsen. Mivel addigra már eléggé szétnyúlt a mezőny. így voltak akik Adony után Nyírlugos felől mentek, míg a csapat másik része meg a Guti erdőn át érkezett meg Vámospércsre. Pár perc különbséggel be is futott szerencsésen mindenki. Eztán voltak páran akik átmentek Romániába és egy túrázós nappá kiegészítve  Élesd felé folytatták az útjukat míg a többiek Laciékkal folytatták a kört Létavértes felé. 

Nagyon szép nap volt, remélem mindenki jól érezte magát. Az ilyen nagyobb csapatban történő motorozásoknak vitathatatlan a közösségformáló ereje, ami a motoros társadalom számára mindig is fontos volt. Ugyanakkor segítenek ezek a túrák abban is, hogy az újabb motorosoknak megmutassuk, hogy a környékünkön is bőven akadnak jól motorozható útvonalak, valamint egy picit a szezon elején talán az autósoknak is megmutatjuk, hogy egyre több motoros jelenik meg az utakon, ezért mégjobban oda kell mostmár nekik is figyelniük ránk.

 Köszönjük a szervezést Laciéknak, széles utat kívánok mindenkinek!

Az elmúlt hetek szinte nyárias időjárást produkáltak, ehhez képest erre a hétre meglepően visszaesett a hőmérséklet. Így aztán úgy döntöttünk a Gutin-hágóra tervezett túránkkal várunk picit és inkább egy rövidebb kört csinálunk itthon. Az eredeti terv az volt, hogy Debrecen-Tiszadob-Zemplén. Mivel reggel még szinte deres volt az idő, így kilencre időzítettük az indulást. Négyen mentünk ma motorozni, Pista BMW, Laci Yamaha, Miki és én pedig egy-egy Honda nyergében. Első megállónk Tiszadob Adrássy Kastély. Kb 10-re értünk ide. A kastély és a parkja mesés, már sétálgatnak bent az emberek. Készítettünk pár fotót, lementünk a vízpartra, megittunk egy kávét, majd elindultunk tovább Tiszalúcra.

 Az emlékeim szerint a kastély régen árvaházként működött, a labirintus pedig eléggé elhanyagolt volt a rendszerváltás utáni években. Hogy ki ne pusztuljanak a növények, az ország minden pontjáról, sőt még külföldről is önkéntesek jártak ide és ők gondozták a sövényt nyaranta.

A Kastélyból továbbindulva a Tiszadobi pontonhídon mentünk át a Tiszán. A másik oldalon épp fakitermelés volt. Érdekes volt a pontonhíd, ahogyan a víz felszínén ringatózik. Dübögött rendesen a motorok alatt is, de kocsik is mentek át rajta folyamatosan. Mivel keskeny nagyon, csak úgy lehet felhajtani rá, ha nem jön épp szemből senki.

A fakitermelésnél megálltunk és úgy döntöttünk, a Zemplén helyett ma inkább a Bükköt választjuk, mert Miskolc-Eger felé tisztábbnak tűnt az égbolt, nem szerettünk volna megázni. Az idő közben melegedett valamennyit Miskolcig, de csak 15 fok volt a legmagasabb hőmérséklet még délután is. Persze ennek is van jó oldala is, haladtunk jól, mert nem volt dugó sehol sem.

Miskolcon Pistának valami csavar kiesett elől a plexinél, Lacinál volt szigszalag, így lett egy kis gyorsszerviz, aztán folytattuk az utunkat Lillafüreden át Eger felé a Bükkben. Lillafüreden nem álltunk meg, csak lassan átcsorogtunk nézelődős tempóban. Elengedtük a kisvonatot (a masinisztán kívül egyetlen ember volt rajta, lehet ő is csak a kalauz volt?). Mivel így nem volt előttünk kocsi, egyetlen előzés nélkül tudtam végigmeni a Csillagdáig. Ez volt a következő megállóhelyünk.

Mindenhol tiszta volt az út, kavicsok is csak kevés helyen voltak már az úton, nem panaszkodott senki sem, nagyon jót motoroztunk a pompás hegyi szerpentineken! 

 A következő megállónk már Poroszló lesz, ahol kajálni fogunk. Egerben szerencsére nem volt nagy a forgalom szombaton délben, kettőre értünk a Kormoránhoz ebédelni.

Amíg a halászlevet vártuk, addig Miki összehaverkodott a tulaj kutyusával. Hamar hozták a kaját, közben megbeszéltük, hogy mivel még időben vagyunk, valamint az ebéd és a mai negyedik kávé után talán már nem is fázunk annyira (ahogy kijöttünk a hegyek közül, immár túlnyomórészt napsütésben motorozhattunk). Szóval menjünk és tegyünk még egy kis kitérőt, nézzük meg Kiskörén a Tisza-tavi Hallépcsőt. 

Ja igen, majd elfelejtettem: volt egy tájékoztató tábla kirakva a Kormoránban a szülőknek gyermekfelügyelet ügyében :-) 

Sarud felé haladva kis falvakon át hamar megérkeztünk Kiskörére a gáthoz. Hatalmas zsilipekkel szabályozzák itt a Tisza-tó vízszintjét. Átmentünk a gáton és a hallépcsőnél álltunk meg. Aztán visszasétáltunk a gátra valamint megnéztük lent a hallépcsőt is.

 A hallépcső egy ökológiai folyosó a folyón felfelé úszó halaknak. Mivel a gátnál kialakuló nagy vízszint különbséget a halak nem tudják leküzdeni, ezért építettek egy bypass csatornát, ahol sok kisebb bukógáton megy lefele a víz egy része, itt fel tudnak úszni a halak. Eddig amikor itt jártam, minden alkalommal láttam a halakat úszni felfelé, ez most is így volt.

Le lehet menni a zsilipnél a víz szintje alá és üvegen keresztül is láthatjuk a Tisza vizében a felfelé úszó halakat, ahogyan küzdenek a víz erős sodrásával.

 A mai utunk a nap végére összesen 400km lett, nem is kevés, nem is sok, pont jó egy kellemes tavaszi napra.

És ami a legfontosabb az egészben: mindenki nagyon jól érezte magát. 

Szereplők a képen: Zoli    -    Miki    -    Pista    -    Laci

ps.: Hamarosan megírom a beszámolómat a dragán-tavi túránkról is, valamint az idei tervben van még jópár dolog:

Zakopane-Dunajec-Tátra

Torda-Torocko

Gutin-hágó

Transalpina-Transfogaras.

 Széles utat Motorosok!

Február közepe van, az ilyenkor szokásos hidegnek nyoma sincs, dél körül már 12-13 fokok vannak napok óta. Az elmúlt napokban szinte mindig mentem valamerre a környéken motorral, valószínűleg holnap is nyeregben leszek. A mai utam viszont különleges volt. Dudás Laci barátom URBEX túrára hívott. Nem kifejezetten az én műfajom az elhagyatott romok látogatása, még akkor sem, ha visszaemlékszem, hogy amikor a lányom kicsi volt, akkor sok geoládát kerestünk meg a geocaching.hu játékban. Ez a kincskeresős játék jutott ma picit eszembe a túránk alatt.

10 után indultunk el Debrecenből. Mindössze annyi volt megbeszélve, hogy Tokaj felé vesszük az irányt, és ha be tudunk menni, akkor megnézünk egy elhagyatott katonai "ojjektumot" valahol Tedej után. Böszörményen át mentünk, szép idő volt, jól haladtunk, egész hamar kiértünk Tedejre, majd egy félig betonozott félig murvás bekötőútra lehajtva bementünk egy kis erdőbe, ahol kb 500m után egy vaskapu állta utunkat. Lakat nem volt rajta, így nem volt semmi akadálya annak, hogy madárcsicsergés közepette az avarban és törmelékeken gyalogolva bemenjünk ebbe az egykoron szebb időket megélt volt katonai objektumba, és megnézzük a múlt rendszer technikai csodájának a földi maradványait miképp veszi vissza az embertől szépen, lassan a természet.

Laci rengeteget mesélt, illetve azóta már picit én is utánaolvastam annak, mi is volt itt régen. A hópárduc rendszer egy átjátszóállomás hálózat volt, ami átjátszónként két toronyból állt. Itt az egyik valószínűleg a Munkács felől érkező jeleket hivatott venni, míg a másik ezt továbbította az ország belseje felé nyugati irányba. A tornyok tájolása alapján az én tippem az, hogy talán Galgamácsa lehetett a következő állomás. A nagy távolságokat úgy próbálták áthidalni, hogy a jelek visszaverődését használták ki a troposzféráról.

A falakon rengeteg grafittit láttunk, valamint paintball nyomait, üvegcserepeket, csempéket és törmeléket mindenhol. Az látszik még most is, hogy a nyolcvanas évek végéhez képest igencsak átgondolt tervezéssel, korszerű technológiával volt felszerelve az épület. Kábel alagutak minden helyiségben, központi fűtés, komoly elektromos kábelezés, dízel aggregátoroknak kiépített helyiségek árulkodtak arról, hogy alaposan átgondolták a terveket amikor kialakították ezeket az épületeket.

Az épületek közötti út mellett föld alatti gázolajtartályok és kültéri riasztórendszerek maradványait is láttuk. Az áramot legtöbb helyen ugyan kikötötték már, és valószínűleg nem nyerne ez a hely a következő Tesla gyorstöltőért folyó ádáz versenyben, de mindenesetre mi mégis találtunk olyan fénycsőarmatúrát, amit fel is tudtunk kapcsolni. Szóval nyomokban még áram is van a romokban.

Ezek után az már különösebb említést sem érdemel, hogy a következő pihenőnkre épp a  Büntetésvégrehajtási Intézet (lánykori nevén börtön) előtt álltunk meg.

Tedej után Tiszatardoson keresztül szerettünk volna még átmenni Tokajra, azonban az árterület Tiszalöknél víz alatt volt, ezért a komp nem üzemelt. Mivel az urbexeléssel elment az idő a BARS-on, így pár szép tiszaparti fotó elkattintása után hazafele vettük az utat.

Köszönöm ezúton is Laci barátomnak a túravezetést és a közös motorozást.

Ahhoz képest, hogy október közepét írunk, ma reggel 12'C volt, délre már 20'C fölött volt a hőmérő. Ezzel az igazán kellemes kirándulóidővel búcsúzik tőlünk az idei szezon, mondták ma többen is. Reggel körbeküldtem tehát indulás előtt az ismerősöknek a szokásos módon az üzenetet: "Megyek Tokaj-Zemplen-Bukk-Matra. Te tervezel mara valamit?" Mire beöltöztem addigra jött is az üzenet Gabi barátomtól: pár motorral épp a Zemplénbe tartunk, Józsánál vagyunk, ha gondolod gyere. Messengeren benyomtuk a live location-t, így láttuk egymást, hogy ki hol van. Utol is értem őket még Józsán, pont akkor indultak amikor odaértem. 

Tíz motor volt velem együtt, a motorok fele kb utassal valamint volt egy kísérőkocsi is. Igazi vegyes csapat, Goldwinggel az élen volt ebben a csapatban minden: chopper, túraendúrók de sportmotorok is. Persze a legidősebb és a legkisebb köbcenti címet megint az én szeretett négyszázasom vihette el. A csapat kétnapos kirándulásra ment a Zemplénbe főzéssel, ottalvással. Én csak az odaúton csatlakoztam hozzájuk. A 35-ösön a Hajdúnánási elágazásig mentünk, majd a körforgalomnál letértünk a strucctanya irányában Nánás felé. Tedejen át Tiszavasvári-Szorgalmatos-Tiszalök szaporán jöttek egymás után, majd komppal mentünk át Tardosra. Tedejen almavásár, egész úton pedig traktorok, kombájnok, épp kukorica betakarítás zajlott mindenhol a környéken.

Szép rendezett falvakon át haladtunk Tokaj felé. Tiszaladányban a főutcán a faluház előtt Győri Elek teljes életnagyságú mellszobra köszönt ránk. Nagyon ötletes a szobor elhelyezése, az épület előtti faldarabra tették rá. Kezében ecset és festőpaletta, mintha az utca másik oldalán megpihenő motorosokat festené meg épp.

Tokajon tankolás és kávé. Ahogy beértünk Tokajra, akkor vettem észre, hogy egy kék Suzuki is csatlakozott hozzánk. A benzinkúton beszéltünk is pár szót, kérdezte merre megyünk. Mondta, hogy ő is épp most indult el csak úgy random motorozni, javasoltam, hogy jöjjön velünk tovább, ebben a társaságban most én is vendég vagyok. A következő megálló Tarcal volt, itt a csapat elindult megnézni az Áldó Krisztus szobrot és a tengerszemet. Közben megismerkedtem a kék motor gazdájával, Józsinak hívják, tokaji srác. Úgy döntöttünk Józsival, hogy mi nem indulunk neki a túrának a szoborhoz, inkább megyünk tovább motorral, így elbúcsúztunk Gabiéktól.

Tarcalról átmentünk az összekötő úton Bodrogkeresztúrra. Mondta Józsi, hogy menjek én elől. Erdőbénye felé vettem az irányt, hogy az Aranyosi-völgy kissé keskeny de kanyargós útján jussunk át a Zemplén másik oldalára. Közben azon gondolkodtam útban Bénye felé, hogy mi újat tudnék én mutatni ezen a környéken egy olyan motorosnak aki itt lakik Tokajban.

Amikor megyek befele Bényére a szép bukkanókkal tarkított úton, mindíg eszembe jut a Mulató-hegyre vezető út. Nagyon kevesen ismerik ezt, ki kellene próbálni egyszer, fel lehet-e menni rajta motorral. Mindíg elhessegetem ezt a gondolatot, mert tudom, hogy az az út nagyon meredek. A Mulató-hegy valójában egy domb, 230m magas csupán. Maga az út az valójában egy keskeny aszfaltcsík, ami kb. a temető mellől indul és nyílegyenesen visz fel a hegy tetején lévő adótoronyhoz és vízműhöz. Szervízút lehet a célja, télen a helybéli gyerekek szánkózni szoktak rajta, bár manapság már egyre kevesebb esélyük van rá, hogy havat találjanak itt.

Míg ezt végiggondoltam, közben beértünk Bényére, én pedig elhessegettem magamtól a Mulató-hegy gondolatát és a főutcán át az Aranyosi-völgy fele vettem az irányt. Ahogyan a központba értünk, a templom előtt le volt zárva az egész utca, szüreti bál volt, népviseletben táncoltak az út közepén, a tömeg pedig körbeállta őket. Lementem jobbra a posta irányába, majd innen már hamar a temető melletti szélső utcán kötöttünk ki. Esküszöm, hogy nem én akartam így, de ha már így alakult akkor csak megnéztem azt a kis murvás utat, ami a vízmű szervizútjához visz. Szóval én mentem elől, Józsi a kék Suzukival mit sem sejtve jött utánam a nyaktörő úton , vissza egyes, nagy gáz és mostantól a tetejéig MEG NE MERJ ÁLLNI!. Fent le tudtuk úgy támasztani a motort, hogy ne boruljon el. Szóval most már ezt is tudom: fel lehet menni motorral a Mulató-hegyre.

Fentről nagyon szép a kilátás az andezitbánya tavára és az egész településre. Innen látszik csak igazán jól, hogy Erdőbénye micsoda gyöngyszem a Zemplén szívében. Józsinak is tudtam legalább újat mutatni, ezt a helyet azt mondta, eddig ő sem ismerte.

Miután szétnéztünk és lejöttünk, az utunkat a terv szerint az Aranyosi-völgyön át folytattuk, majd Mádon keresztül jöttünk vissza Tokajba. Nem volt nagy kör, de nagyon szép kellemes ősz végi napon nem is akartam ennél többet. 

Fontos: a Mulató-hegyre az út még gyalogosan is nagyon meredek. Nincs kitéve ugyan semmilyen tiltó tábla, ennek ellenére nem javaslom senkinek sem, hogy motorral felmenjen rajta csak saját felelősségére.

Képek forrásai:

saját képek

https://www.kozterkep.hu/27390/gyori-elek

Sziasztok,

Ebben a blogbejegyzésemben debreceni és Debrecen környéki motorosoknak adok tippeket olyan útvonalakra, amikor csak a közelben szeretnének motorozni egyet. 

Debrecen körül nekünk nem nagyon találhatóak igazi motoros túraútvonalak. Alföldi emberként legtöbben motorral a hegyekbe vágyunk, amihez nekünk garantáltan több mint egy órát kell mennünk bármelyik irányba, hogy ilyen helyeket elérhessünk. 

Amennyiben mégis  a környéken pattannánk imádott vasparipánk nyergébe, akkor három különböző hosszúságú körutat is tudok javasolni. Ezekben az utakban viszonylag kevés nagyobb forgalmú főút van csupán, főképp alsórendű utakon lehet bejárni a környező falvakat. Nézzük egyenként az útvonalakat:

A "háromórás kör":

Létavértesig jó minőségű szép úton tudunk menni. Innen Pocsaj fele vesszük az irányt, majd Berettyóújfalu érintésével a Sárrét falvain keresztül áthaladunk Püspökladányon. Nádudvar után egy kiváló állapotú, bár kevesek által ismert úton megyünk fel a 33-as útig. Jobb oldalban szántóföldek vannak, míb a bal oldala az útnak már a Hortobágyi Nemzeti Park, gyakorlatilag itt a Hortobágy peremén motorozunk. Tavasszal és nyáron fokozottan érdemes vigyázni errefelé, mert sok nyulat, fácánt és őzeket lehet látni. A táj elragadó szépségének köszönhetően az útvonal egyik legszebb szakasza ez. Utunk a Keleti-főcsatorna hídjához visz, ahonnan a 33-as úton jutunk vissza legegyszerűbben Debrecenbe. 

A "Hajdú kétszáz kilométeres kör":

Ez az általam javasolt leghosszabb környékbeli túra, hiszen ha még ennél is több időnk lenne motorozni, akkor már érdemesebb a Róna mellékútjai helyett a Zemplén, Bükk vagy a Réz hegység felé venni az irányt. De az már másik blog témája.

Derecskéig a 47-esen megyünk le, majd szinte ismeretlen út visz át innen Kabára. Aszfaltozott végig, de néhány helyen a minősége hagy maga után kívánnivalókat. Nádudvar után a már korábban is írt szakaszt javasolom, majd Újváros-Böszörmény-Hadház klasszikus útvonalát. Innen picit megyünk a négyesen Újfehértóig, majd Nagykállóba a Nyírség történelmi fővárosába vezet utunk. A Nagykálló-Balkány-Nyíradony szakasz szép, jó és kanyargós is. Balkány után Abapusztánál pár kilométerre letérve megtekinthető Csiffytanyán az óriási Mammutfenyő. Itt még 2009-ben rejtettem el Geoládát: https://geocaching.hu/caches.geo?id=2949 

Nyíradony után a 471-es prímán felújított szakaszán térhetünk vissza Debrecenbe.

A "másfélórás kör":

Talán ezt ismerik a legkevesebben, pedig ez az útvonal szinte csak príma minőségű szakaszokból áll. Egyetlen helyen lassít bennünket az útburkolat minősége: Téglásnál a Hajdúsági Iparművek előtt. Innen Geszteréden át Balkányba visz az utunk, ahonnan Nyíradonyba jövünk át egy rövid, kb 10km-es szakaszon. Nyíradonyból pedig vissza Debrecenbe a 471-esen jövünk. Összesen 80km körül van az egész kör, kevés kocsival találkozunk az út nagyrészén és jó utakon szép tájakon járhatunk.

Ennyi volt a mai útajánlóm motorosoknak. Legközelebb Zempléni útvonalat fogok bemutatni.

 Zoli

Az élet nem mindig alakul úgy, ahogyan azt eltervezzük. De ha motorozni mégy, akkor ez általában nem gond. Ezért van a GPS-en is az "újratervezés" gomb, mi is újraterveztünk ma többször napközben.

Eredetileg Miskolcon és Rozsnyón át A Dedinki tóhoz mentünk volna, de már reggel mutatta az összes valamire való időjárás app, hogy Szlovákiában esik az eső. Mi pedig nem nagyon szeretünk esőben motorozni, ha csak lehet elkerüljük. Elindultunk Miskolc felé, hátha változni fog az idő és mire odaérünk elmegy az eső. Végülis még csak augusztus van, délutánra még lehet a hegyekben is jó idő. Miskolcig autópályán mentünk. Szerintem ez legalább annyira fárasztó mintha a 35-ösön mentünk volna, viszont kétségkívül gyorsabb. Fél kilenckor már Miskolc mellett egy benzinkúton néztük az időjárási radart (legjobb barátom a windy nevű app ebben a témában). Mélg mindig esik odaát javában, itthon viszont tiszta az idő. Akkor újratervezés: Bükkön át irány Eger, addig is megyünk egy szép úton és továbbra is várjuk, hogy menjen elfele az eső.

Lillafüredig rengeteg biciklis már korán reggel, csak lépésben haladtunk, vigyáztunk rájuk és gyönyörködtünk a Hámori tóban és környékében mi is velük együtt. Lillafüred után sok kavics felverődés az úton, kisebb forgalom és príma idő fogadott bennünket, élmény volt az út Egerig. A tankom majdnem kifogyott a végére, Egerben tankolás, reggeli és Windy. Azt mondja a radar, hogy a szlovákoknál még mindig esik, itthon viszont továbbra sincs semmi csapadék. Ok, menjünk fel Ózdig, ott majd meglátjuk hogyan tovább. Ózdtól még mehetünk balra Cered felé vagy Bánrévén keresztül Rozsnyó irányába. Amikor Ózdon beértünk az első benzinkútra és megálltunk, akkor vettem észre, hogy valami nincs rendben a motorommal. Nem indul. Akku gondnak néz ki, vagy valami érintkezési hiba. Benéztem az ülés alá, de nem találtam semmit sem fellazulva, ránézésre minden rendben, műszerek szerszámok meg itt nincsenek nálam. Még a duda is csak nyekereg, hát sajnos a CBR úgy néz ki, nem fog beindulni. Csak semmi pánik, betolom, meleg a motor, szerintem elsőre be fog röffenni. Kettesben toltam meg, féloldalasan felugrottam az ülésre, kuplung ki, első pöccre beindult. Ok, dél van, akkor hazafele menjünk, ezzel már nem nagyon kellene így tovább menni, ki tudja a töltés jó-e, meddig bírja még. Elindultunk Ózdról tovább. Bánréve előtt megálltam, levettem a gopro-t, hazafele úton ne pattogjon a kormányon, ma már úgysem lesz rá szükség. Mostmár hazáig úgy kell menni, hogy ha csak lehet ne állítsam le a motort.

Amikor elindultam a gopro leszedése után, akkor láttam a műszerfalon, hogy menet közben helyreállnak a műszerek, tehát valószínűleg van töltés, csak az akkuval van gond. Ha ez így van, akkor viszont akár a világból is kimehetek vele, max néha beröffentem ha megállnék valahol. Így aztán kb egy perccel azután hogy leszereltem a goprót, a bánrévei határátkelő mellé érve kiraktam az indexet balra és Rozsnyó felé vettük az irányt.

Amikor külföldre megyünk motorral, olyankor mindig történik velünk valami varázslat. A határon átérve picit megváltozik a világ. Most is ez történt. Az út szélesebb lett és sokkal jobb minőségű. Az M3 majd szétrázza az embert motoron, de az M30 sem különb, és hát általánosságban a többi hazai útról nem is beszélek inkább. A szlovákoknál sima az aszfalt, hirtelen azt veszed észre, hogy nem fárasztó a motorozás, hanem valóban élmény. A szlovákok amikor meglátják, hogy motor van mögöttük, akkor kihúzódnak az út szélén a vonalig. Megtehetik, mert mellette még legalább 30cm-es padka van ugyanolyan aszfaltból. Így a kocsit biztonságosan meg lehet előzni akár sávon belül is motorral. Nem volt egyébként nagy forgalom vasárnap délben. Rozsnyóhoz érve láttuk az útról a Krasznahorkai Várat, szép szerpentines szakaszon vitt bennünket a főút tovább Kassa irányába. Itt meg már nem nagyon álltunk az akkum miatt és a hegyek felé sem mentünk fel tovább. Rozsnyó érintésével átmotoroztunk Bánrévéról Tornanádaskáig a Volovec oldalán vezető csodaszép úton, majd Szádudvarnokméhésznél letérve a főútról Torna után Tornanádaskánál tértünk vissza Magyarországra. Innen még kb 60km-t motoroztunk a hegyek között Miskolcig a 27-es úton majd az M30-M3-ason jöttünk haza. Reggel fél nyolckor indultunk Debrecenből és kényelmes tempóban haladva délután ötre értünk haza, összesen 500km volt a nap. Épp hogy beálltam a motorral a garázsba azonnal leszakadt az ég és jó félórás eső áztatta el az udvart, mi viszont menetközben szerencsére egyszer sem áztunk meg. Legközelebb az Imrikfalvi Víztározó (másik nevén Dedinky tó) sem fog kimaradni.

Köszönöm hogy elolvastál, megyek megnézem mi van az akkumulátorommal, mert hamarosan tovább megyünk ezen az úton, vár bennünket Zakopane!

Video az útról:

https://youtu.be/E5WMKL-vC8o

Ez egy egynapos túra volt.

Amikor szerveztük, az volt a célkitűzés, hogy keressünk olyan uticélt, ami motorral Debrecenből egy nap alatt könnyen teljesíthető. Legyen idő kicsit akár nézelődni is, valamint lehetőleg minél többet tudjunk hegyek között jó utakon motorozni.

Korábban már jártam két alkalommal az 1H Szilágynagyfalu - Élesd közötti szakaszán. Az első alkalommal az Ipp körüli szakasz volt nagyon keserves, az a kb. 20km nagyon rossz állapotban van. A második alkalommal az 1H-t épp foltozgatták, sok volt az útjavítás, ráadásul rettenetesen verte fel a javított szakasz a kavicsot.

Most harmadjára már szerencsém volt az úttal. Forró napunk volt, 40 fok fölötti itthoni csúcshőmérséklettel. 8-kor indultunk Debrecenből ketten Zoli barátommal. Én CBR600, Zoli BMW-vel jött. Határátlépés szokásos módon Létavértesnél. Az út már odáig is kifejezetten jó. Igazából a mai túránk teljes tartama alatt kiváló utakon mentünk. Székelyhíd-Margitta az első szakasz, tempós, vannak jó kanyarok, de lehet haladni szépen.

Margitta után nem Szilágynagyfalu felé vettük az irányt, hanem pár kilométerrel a margittai MOL kutat elhagyva  a 19B-ről letértünk Bisztraterebesnél a 191A-ra. A Réz hegység közepén, Feketeerdőn keresztül mentünk le az 1H-ra. Ha erre akarsz jönni, akkor ne felejts el Almaszegnél (Voivozi) jobbra befordulni a 108H-ra. Ez a Réz hegység északnyugati kapuja. Innen már csodálatosan szép erdei út visz, javarészt patakparton amelyeken gyakran kisebb vízeséseket is látunk, már amennyire a kanyargós úton tudunk menet közben nézelődni.

Szürreális látvány az erdő közepén az elhagyott üveggyár és a lerobbant panelházak tájidegen jelenléte. Feketeerdő után még több a kanyar jött és még mindíg csodálatos a táj.

Feketeerdőről  kiérve az 1H-ra immár szélesebb úton folytathattuk a kanyarvadászatot. A romániai utakon nagyon vigyázni kell arra, hogy a kocsik sajnos gyakran lecsapják a kanyarokat, átjönnek a záróvonalon a szembejövő sávba. Ezt leszámítva viszont az autósok segítőkészek a szerpentines részeken, lehúzódnak, jeleznek a motorosoknak, hogy előzhessenek.

Kissé megéhezve ebédre a Huta Slaviába tértünk be, itt találkoztunk Tamással, akit már a határon is láttunk, Létavértesnél előttünk jött át. A nap további részében így már hárman motoroztunk.

 Lementünk majdnem Élesdig az 1H-n, Pestis körül fordultunk meg. A huta után nemsokkal ismertem egy kis utat a hegytetőn, azon bementünk pár kilométert körülnézni, nagyon szép arról a helyről a kilátás.

Kisebb gyorsszerviz a Tamás motorján (a hűtőventillátorba beleért egy vezeték és ciripelt. Hogy el ne dörzsölje, kötegelővel rögzítettük). Hazafele ugyanezen az útvonalon jöttünk visszafele, tankolás a Margittai MOL kúton, majd érkezés négy körül vissza Debrecenbe.